- A Hivatal által kezelt támogatások tekintetében a Támogatási Osztály vezetése, melynek keretében a vonatkozó jogszabályok alapján irányítja az osztály tevékenységi körével kapcsolatos feladatokat a jogszabályok, szabályozók, valamint a tevékenységét irányító felettes vezetőktől kapott utasítások figyelembevételével.
- Szervezi és irányítja a támogatásokkal összefüggő feladatok jogszerű végrehajtását, biztosítja a támogatási rendszer egységes elvek szerinti működtetését.
- Meghatározza a munkatársak részletes feladatait, közvetlenül irányítja és folyamatosan ellenőrzi a feladatok végrehajtását.
- Koordinálja és felügyeli az osztály feladatkörébe tartozó támogatások, támogatási szerződések, támogatói okiratok és ezek módosításai feltételrendszerének kidolgozását, az okirat kiadás, szerződéskötés és ezek módosításainak folyamatát, valamint az elszámolások ellenőrzésének lebonyolítását.
- A támogatások teljes életútja során - a támogatások sikeres és jogszerű megvalósítása érdekében - egyeztetéseket folytat az osztály feladataihoz kapcsolódóan a kedvezményezettekkel, az illetékes minisztérium munkatársaival, a Hivatal egyéb szervezeti egységeivel, ideértve a kapcsolódó pénzügyi-számviteli feladatokat ellátó munkatársakat is.
- Irányítja és ellenőrzi az osztály elektronikus nyilvántartásainak és adatbázisainak naprakész vezetését a támogatások felhasználásáról, részt vesz az adatszolgáltatások elkészítésében, figyelemmel kíséri a támogatásokkal kapcsolatos dokumentációk archiválását.
- Ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekre a felettes vezetők utasítják, valamint amelyeket belső szabályozó dokumentum a feladatkörébe utal.
- Munkáját folyamatosan, tervszerűen, a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, kellő körben lezajló tájékoztatás és folyamatosan egyeztetett adatok, információk, valamint a szakmai irányítást ellátó vezetői jóváhagyások alapján végzi.
- magyar állampolgárság,
- cselekvőképesség,
- büntetlen előélet, erkölcsi bizonyítvány,
- felsőfokú végzettség,
- közigazgatásban eltöltött legalább 2 év gyakorlat,
- támogatáskezelési tapasztalat és jogi jártasság,
- magabiztos, magas szintű MS Office (irodai alkalmazások) ismeret, elsődleges: Word és Excel ismeret,
- vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
- egészségügyi alkalmasság.
- irodai alkalmazások magabiztos kezelése (Word, Excel, Outlook stb.),
- önálló, konstruktív, precíz munkavégzés,
- csapatmunkában való hatékony részvétel,
- kiváló szintű kommunikációs, kapcsolatteremtő és együttműködési képesség,
- rendszerszemlélet,
- megbízhatóság, terhelhetőség, precizitás.
- szakképzésben eltöltött gyakorlat,
- jogi végzettség,
- pénzügyi ismeretek/végzettség.
-
főelőadó
1 hete
Budapesti Rendőr-Főkapitányság Budapest, MagyarországA Budapesti Rendőr-főkapitányság · IV. Kerületi Rendőrkapitányság · Igazgatásrendészeti Osztály · az alábbi munkakör betöltésére vár jelentkezőket · főelőadó · Szolgálati hely: BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányság, Igazgatásrendészeti Osztály · 1042 Budapest, Árpád út 87. · Bérez ...
Támogatási Osztály osztályvezető - Budapest, Magyarország - NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL
Leírás
Munkavégzés helye:
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH)
1089 Budapest, Kálvária tér 7.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal előmeneteli és továbbképzési lehetőséget biztosít munkatársai számára.
A jogállásra, az illetmény megállapítására, valamint a juttatásokra a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései, valamint az NSZFH Közszolgálati Szabályzatának rendelkezései az irányadók.